Vers neked bátyám

Ács Nagy Éva
Vers neked bátyám

Búcsúzom, pedig nem akartam,
ölelni vágytalak,nem sírni vágytam.
Dalolni neked, füledbe suttogni,
szeretni, s nem pedig gyászolni.

De a sors kegyetlen, elrabolt tőlem,
hogy miért , miért csak ezt zengem.
Örökké élsz,ígérem , míg én élek,
fentről figyelsz reám, s nem félek.

Búcsút intenek a somogyi dombok,
Int a régi nyár, s muskátlis ablakok,
De a mosolyodat őrzöm,nem adom,
szívemben dobban, minden hajnalon.

Vártalak, ó hogy mennyire akartam,
hogy újra csókra nyújtsam ajkam,
szaladjak feléd, én mint gyáva kisleány,
álljak előtted remegve házatok udvarán.

S most kacaj helyet gyászt zokog lelkem,
hiányban telik el éltemben minden percem,
nem ölelhetlek át, nem nyújthatom kezem,
a szél zordan feketét zeng csak nekem.

Megrogytam, nem vagyok erős, pedig hittem,
egyszer egy napon, mindent vesztettem,
a reményt, a vágyat, a hitem, hogy lehet
minden az enyém, mit én elképzelek.

Búcsúzom tőled, én őszhajú bátyám,
tudom, hogy egyszer vársz reám,
s akkor újra minden együtt leszünk,
fájdalomra, gyászra már nem is emlékezünk.