VÉGSŐ FELEMELKEDÉS
Szonett CLIII.153.
Írta:Ács Nagy Éva
Vihar dúlja fel békés nyugalmamat,
Miért van az, hogy mindig csak temetünk.
De gyarló emberként felemelkedünk,
Lelkünkben várt folyamat az alkonyat.
Hitünk olyan erős, a mennybe emel,
A lélek szabad végre, messzire száll,
Vihar nélkül vár a végtelen határ,
Ember- emberként embert ünnepel.
Őszbe vegyülő idő, suhanó árny,
Felettünk kitárva fehér angyalszárny,
Minden gonoszság majd örömbe vegyül.
Szelíddé szelídül most vad és vadon,
Lelkünk túllép minden bűzlő aljzaton,
Szeretet úr, már senki sincs egyedül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése