Ács Nagy Éva
Hóviharos szerelem
Lábad mély nyomot hagyott a hóban,
itt voltál velem, tudják most valóban.
Fogtad a hóviharban szorosan a kezemet,
sűrű, szitáló ködben suttogtad nevemet.
El sem engedtél addig míg tartott a vihar,
szorítottál magadhoz, s tudtam itt vagy.
Személyed bennem is nyomot hagyott,
vártam a csókodra, jégpáncélom is elolvadott.
Lábad nyomát már nem őrzi a hó, itt a tavasz,
de emlékeimben megint vakító havat hordasz.
Tél után jön a fénylő tavasz, nagyon is tudom,
csókod ízét minden évszakban ajkamon hordom.
Érintésedre mint hópehely mindig olvadok,
tested melegétől, bíz újabb vágyra fakadok.
Vagyok, mint ébredő tavasszal akácfán a milljó rügyek,
suttogom magamnak, mennyire, örökké szeretlek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése