Love-story

Ács Nagy Éva
Love-story

Hideg idő ellenére sütött a nap, delet harangoztak a templom tornyán.Egy férfi ült a padon, fején kalap, melyet teljesen az arcába húzott. Fekete , hosszú lóden kabátot viselt, mely kissé megviselt volt, de tiszta. Némán nézett maga elé, majd felemelte a fejét, felfelé nézett a templomtoronyba. Mintha várt volna valamit, vagy valakit.Lassan haladt az idő, s ő gondolatban visszaszaladt a múltjába. Hangos zeneszót hallott, folyt a bor, táncoltak egymáshoz simulva a párok.
Ő pont egy lány szoknyája alá nyúlt.Alig bírt magával, égette hajtotta a férfi vágya.Szép férfi volt egykor, körbe rajongták a nők, de ő csak falta, kihasználta őket vágyai céljára.
Nem akart megállapodni, neki így volt jó. illetve lett volna kiért.Volt egy lány valamikor az életében, sudár termetével, angyali mosolyával elvarázsolta, de a lánynak nem kellett, megelőzte a híre, kikosarazta.Ő pedig azóta még jobban belevetette magát a hajnalig tartó tivornyákba.
Egyszer egy kora nyári napon a posta meghozta a behívóparancsot, mennie kellet, ha akart, ha nem.Nem volt kitől búcsúznia, egyedül élt, az alkalmi nők, és cimborák ilyenkor nem voltak sehol. Hangtalan állt az állomáson, tömeg volt, mindenkit kísért valaki,csak őt nem.
Fájt, igen fájt a múltja. Hangos füttyszóval befutott a vonat, felszállt, titkon reménykedett az utolsó pillanatig, talán lát egy kedves angyali arcot. Nem látott, vagyis ha jobban figyelt volna, oda a bakterház sarkához akkor észrevette volna azt az angyalt, kinek arcán könnycseppek gördültek le.
Elment a vonat, elvitte két ifjúi szív vágyott álmát.

Kiképezték, Afganisztánba került, látott halált, érzett égett hús szagot, szedett össze legyektől hemzsegő emberi maradványokat.Undora volt e világtól, szégyellte, hogy ő még él. Egy hideg hajnali bevetésen aztán őt is utolérte a sors.Aknára lépett pont mellette egy társa, előtte is elsötétült minden. Nem érzett semmit, olyan hirtelen történt. Azt hitte itt a vég. Hónapokkal később tért magához, körötte minden hófehéren virított, klórszagát érezte. ijedten nézett körbe, hol van, talán ez a mennyország? Akkor egy fehér köpenyes nő lépett hozzá,kedvesen beszél, vízzel kínálta kiszáradt száját. Nyúlt volna a pohárért, de csak akart, mert nem tudott, nem volt mivel, a robbanás leszakította mind két kezét. Hisztériás rohamot kapott, az orvos nyugtató injekciót adott be neki.Pár napig kapta, s aztán beletörődött a megváltoztathatatlanba.Évek teltek el, ő egy otthonban él,ahol teljesen ellátják, annyi szórakozása van, hogy néha kijön ide a térre, s figyeli a madarakat, a forgatagot mikor misére mennek az emberek.
Most pont jönnek már kifelé a templomból, elhaladt előtte a tömeg, hangosan beszélgetve. Hirtelen oly ismerős arcot látott, angyali arcot, melyet sosem tudott elfeledni. Elhaladt a pad előtt ahol ő ült, egyszer csak megállt, visszafordult, hozzá lépett, némán nézte a férfit! Szíve majd kiugrott a helyéről, megtaláltam, ezért szólt az imám, ezt kértem a jó Istentől.A férfi is nézte, szeméből könnycsepp tört elő, a nő megszólította, te vagy? te élsz? Ő csak hallgatott, nem szólt, nem tudott mit mondani, a nő kezét nyújtotta felé, mikor észrevette hogy a kabát ujja üresen csüng lefelé. Hát ezért tűnt el, ezért nem találtam meg! Felé lépett, és megölelte, ölet ő kettő helyett, nem számít szívem, hidd leszek én a kezed, szeretlek mióta megláttalak. A férfi boldog volt, de nem akarta a nőt terhelni, sok időnek kellett eltennie mire meggyőzte, hogy nincs lehetetlen. Pár év múlva....Most is harangoznak, a templom felé sétál egy sudár, angyalarcú nő, kezét egy kisfiúcska fogja, mellettük ballag egy férfi, fején kalap, arcán ragyogó mosoly ül, kabátja ujja üres, de az ő élete már nem az, boldog, családja van szeret és szeretik, más nem számít! A rossznak fakulóban az emléke is.Hitét megtalálta, hisz újra a világban, hisz az álomban.
Sérült léte ellenére teljes az élete.