Ács Nagy Éva
( Vízparti élet)
Csend honol most a vízparton, mélyen hallgat a némaság.
A nádas között árva kéve virít, elfeledték, itt maradt.
A learatott gyékény már üszkösödő roncs, őrzi a hatalmas csóva nyomát.Szél nem fúj most az éjben, holdtölte van, fénye bevilágítja a tó közepén lévő ladikot.Hangos békazene zeng a pandal közé befurakodott, áporodott vízben.
A közeli fákon hirtelen megszólal egy kuvik. Szeme körbejár,
zsákmány után kutat. Hangja riasztó , halálfélelmet keltve fel a környéken. Nagy csobbanás, a halak megriannak, menekülnek a tó mélyére. Feltámad a szél! Döngeti a fákat, bokrokat, eső esik, mely eláztatja az éj nyugodalmát.
Tombol a vihar, mely roncsol és rombol, ide- oda dobálva a kis ladikot, mely a part felé sodródva egy fának ütközik, s darabokra törik. A zavaros vízfelszínén falevelek, ágak úsznak. Pár perc volt csak, most újra minden csendes, pirkad, s a pirkadással jön a fény, jön a meleg, felélednek a fák, a növények, s az állatok, csobban a víz! Új nap, új élet, új remény születik!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése