Ács Nagy Éva
Éltető láng
Szemembe könnyeket csal a novemberi szél,
fénylő gyémántként hull sírotokra, jön az éj,
lelkembe mar a fájdalom, s végtelen hiány,
rátok gondolok minden átvirrasztott éjszakán.
Kezemben csokor, itt állok előttetek árván,
lábam nem mozdul, állok gyökeret verve, némán,
aztán felkiáltok, miért Istenem miért ez a sors,
miért, hogy örökké fájdalom viharába sodorsz.
Elvetted tőlem mind azt mit nagyon szerettem,
nagy nyomást mérve reám, abroncs keblemen,
sodródok az árral, egyként én balga szolga,
ruhám szakadt, vétkeztem,de ítélkezni Isten dolga.
Emlékek jönnek elmémbe folyton, oly hirtelen,
lángol a gyertya,éltető láng. nekem jár kegyelem,
hajamba kap a feltámadó északi szél, fázom,
suttogás hallok, ne félj, hiszem, mindig álmodom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése