Ma hol vagy?

Ács Nagy Éva

Ma hol vagy?

Gondolkodom,szüntelenül elmémbe mar a fájsz,

gyötör, ó, hogy gyötör a múlt, árnyéka követ,

nyomomban jár, nincs megoldás, bűnhődöm,

valamit egykor hibáztam, valamit nagyon elrontottam,

szerettem, szerettek, öleltek, öleltem, ma gond

a magány,távol vagy tőlem, nagyon távol,

nem hallak, nem érinthetlek, csak semmi van,

nem tudtam, hogy ilyen lesz, ha nem leszel,

nem sejtettem, mily nagy űr mi bennem keletkezik,

hiányzol, hiányoznak a tűztől hevült éjszakák,

a suta suttogások, a néma szavak, vagy a sóvárgó vágy,

ma hol vagy? Kérdem én, hol jársz, miért nem vagy itt?

mi volt a bűnöm, hogy helyetted társam a magány?

Színezzük át a világot

Ács Nagy Éva

Színezzük át a világot

Színessé kéne tenni a békét,

sötétet nyelni el, mert betemet,

kacajtól hangosodjon a világ,

a sírást végleg feledtetni kell.

De ha eperszínű a hajnal,

jajszó hoz felénk vércseppeket,

ha ágyúszó zengi be az erdőt,

színesíteni mondd, hogy lehet?

Ha majd senki földjét nem tankok dúlják fel,

ha víg kacaj ropog géppuska helyett,

ha virág nyílik ki száraz ugaron,

akkor a békét is színessé teheted.

Mert ha építünk s nem rombolunk,

fekete lelkekben is színes békére lelünk.

Visszhangzik a határ

Ács Nagy Éva

Visszhangzik a határ

Még vagyok eleven,

de félem a holnapot,

imám száll a légben,

megtorpanni nem fogok.

Áhítozom a szebbet,

vágyam lett a jobb,

letenném már terhemet,

de cipelem én bolond.

Vergődök csak a létben,

mint törött szárnyú madár,

hangom elvész az éjben,

mégis visszhangzik a határ!

Mert álmodom

Ács Nagy Éva
Mert álmodom

Úgy szeretnék meghalni, hogy épp, óvón átölelsz,
forró csókoddal, belém röpke életet lehelsz,
mert a pillanatnyi idő, veled főnyeremény,
hogy elbúcsúzhatom tőled, az maga a remény.,

Úgy szeretnék meghalni, hogy mindig téged látlak,
vért adj még nekem a véredből, még had álmodjak,
ez nekem elég, erőm adod, s mert itt maradnék,
nézz rám utoljára, könnyebb, mielőtt távoznék.

Úgy szeretnék meghalni, hogy te reám mosolyogsz,
magammal azt akarom vinni, hogy napként ragyogsz,
kék szemed, fény, beragyogja az univerzumot,
ölelj át, szoríts kérlek, mielőtt tényleg meghalok!

Úgy szeretnék meghalni, te a fák, a csillagok,
te a mindenség, és én a te mindened vagyok,
te, bennem feltámadó , szunnyadó eleven vágy,
s én kitárt karokkal álmodom, csak megyek hozzád!

Ártatlanul (Biámnak)

Ács Nagy Éva

Ártatlanul

(Biámnak)

Ártatlan kicsi lénye a világnak,

bájos arcú gyermeke- e kornak.

Tengerkék szemével néz s hisz a jóban,

ártatlan kicsi szíve ,bízik a szép szóban.

Még nevetve kel fel korán reggel,

kócosan bújik, mosolygós kedvvel.

Még dalolva elvan kicsi kuckójában,

hisz a mesében s álomországban.

Nem tudja, hogy van ami fog fájni,

nem tudja milyen igazán sírni s szeretni.

Babaarcán nincs nyoma a gondnak,

nincs rajt jele még a gonosznak.

Még csakis szépről ábrándozik,

hercegnők között kalandozik.

Még várja a királyfit fehér lován,

ott a gyermeki ártatlanság arcán.

Még játszik , nevet önfeledten,

nem gondolkozik el az életen.

Gyerek még, eleven kis csoda,

melynek a világon legszebb a mosolya.

Mosolyog ma, mosolyog holnap,

ártatlan szeme, ma még ragyoghat.

Ha

Ács Nagy Éva

Ha

Ha egyszer átírhatnám a múltamat,

mindent másképp csinálnék,

nem tárolnám bensőmben a szavakat,

hangosan világgá kiáltanám azokat,

mert a némaság tönkretesz, megöl,

nem futnék el többé az érzelmek elöl,

a romboló vihart együtt kell leküzdeni,

a feltépett hegeket együtt befoltozni,

úgy tennék, hogy mindenkinek jó legyen,

mindenkinek meleget adjon az égi tűzhely.

Létem a csoda

Ács Nagy Éva

Létem a csoda

Csoda, hogy megszülettem élve,

világra jöttem, kicsit félve.

Szerencsés voltam,

lehettem volna más is,

ringathatott volna kanális,

születhettem volna halva ,

vagy tehettek volna bokorba.

De én kellettem, jó helyre születtem!

Élve szerettek, engem vártak, s felneveltek!

Jó helyre jöttem,szeretetre ébredtem.

Anyám, apám gyermeke lettem.

Csoda, hogy vagyok,

csoda születésem,

csoda maga az élet.

Reménykedem

Ács Nagy Éva

Reménykedem

Nyugodt vagyok,mert még itt vagy nekem,

mégis oly nagy bennem a félelem,

mi lesz ha vakvágányra fut a lét,

s megint elvesztek, mindent mi jó, szép.

Ha átélem azt, hogy meghal bennem

az élet,s múltam újra szenvedem,

egyként maradok, sodródva árral,

nem bírok a felgyülemlett vággyal.

Nyugodalmam oda van, úgy félek,

halódom, mert csak veled létezek,

sorsunk jól tudom Isten kezében,

sokáig együtt, csak reménykedem!

Elmélkedő magány

Ács Nagy Éva

Elmélkedő magány

Felhő vonulás,s ő ott ül egyedül a széken,

mélán gondolkodik, elméje jár ekképpen.

Egyedül vagyok,magam az úr a világon,

egyedül nagyon fáj, remete magányom.

Szél nem jár erre már, senki sem néz felém,

felhő vonulás, nem jön értem a remény.

Az elfeledés csúf homályába vesztem.

pedig valaha szerettek, s én is szerettem!

Öleltem embert, most ölelem a fákat,

néztem daliát, most nézem a pillangókat.

Magam maradva, magam oldom meg gondjaim,

csendemben gondolkodom a világ dolgain.

De néha azért a fény felé tárom kezemet,

imádkozom az úrhoz, kérem a szeretettet .

Magányom a reményért szívesen feladom,

elevent ölelve, jövőben bizakodom.

Elmémben tudat, tudja, hogy nem jó egyedül,

a magány szürke, s örök némaságot szül.

Szavaim akadoznak, bennem elhalkultak,

vágyak, szenvedélyek torkomon akadtak.

Még beszélnék én valakihez , lágyan szólnék ,

vele mindenen igazságosan osztoznék.

Mert nem csak a virágokkal akarok lenni,

emberek közt szeretnék újra nevetni.

Kergetőznék mezítlábasként a réten,

a fény felé szaladnék a zimankós szélben.

Pírban égve vadvirág csokrot is szednék,

mit remegve kedvesem kezébe adnék.

Szerető karjában megint eleven lennék,

hozzá éjjel, nappal oly szívesen bújnék.

Hajnal ébredés

Ács Nagy Éva

Hajnal ébredés

Mint selyem, oly volt mikor a hajnal ébredt,

mezítelen lelkem vele eggyé lett,

testem hullámzott, felvette a fény rítusát,

járta a végtelen boldogság táncát,

érezlek ebben a vad vágtámban,

akarlak a szenvedélyes iramban,

s akkor végre veled éled fel a nap,

oly szép minden, erőd lesz, ami előre hajt.

Szeretsz e majd?

Ács Nagy Éva
Szeretsz e majd?

ha nincstelen leszek egy senki 
vajon tudsz akkor is szeretni
ha vánkosom egy dohos kabát
takar pokróc érzem illatát
ha nem lesz fedél fejem felett
nyújtasz akkor majd segédkezet
befogadsz engem a hontalant
ha mindenki más már belém mart (?)

Levél neked

Ács Nagy Éva

Levél neked

Szívemben tövis, halkuló dobbanás,

neved suttogom, mintha hallanád,

vágyam elfojtva, bennem rekedt,

hogy mit érzek, te már nem érzékeled,

gejzírként tőr fel az üszkösödő lét,

eleven bomlás, itt az élet a tét,

álmodnék , de tombol mellettem vihar,

akarnék még, de éled a századik zivatar,

fényt látnék, szemed íriszén láng,

árnyék van csak, belém vág mint husáng,

fájdalom ébreszt fel a valódiságra,

térdre rogyva, kezem kulcsolom imára,

elhagyni akartál, s te el is hagytál,

menni vágytál, szinte elvágtattál,

nem volt idő se szóra, sem búcsúcsókra,

mentél előre, tudtad ketyeg az óra,

szívemben tövis, hervadó rothadás,

neved suttogom, de fáj a lemondás!