Ács Nagy Éva
Alkonyi álom...
Bíborszínben pompázik a lemenő nap,
ezerízű vágyam tőle éltető lángot kap,
ó, hogy vágynám elérni én a végtelent,
ó, hogy akarnám leküzdeni a lehetetlent.
De oly kevés vagyok én hozzájuk képest,
nem tudok megetetni minden éhest,
a nap hiába süt egyformán mindenkire,
mégsem tud hatni ő sem az éhínségre.
Alkonyodik, hevétől izzik a vörös láng,
nagyra nő a vágy, mint hatalmas fánk,
de beleharapni a semmibe nem lehet,
jóllakatni kéne végre a földön a nincstelent.
Porszem vagyok csupán, álmom képzelet,
rab vagyok, mert fogva tartja az elmémet,
de mégis elrabolta szívemet ez az alkony,
álmom csodás, s nem kell, hogy megcsaljon.
2020.08 31 Somogyzsitfa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése