Ács Nagy Éva
Csillogás...
Magányos éj, nélküled, rideg ez az este,
csendes nyugalom, messze jár az elme,
minden gondolatom, most olyan távol jár,
van úgy, hogy az élet gyötör, nagyon fáj.
Arcomba mar a megdermedt fuvallat,
dér csípi meg a megmaradt mosolyomat,
de a nap törtet elő a hegyek orma mögül,
roggyant testemre újjá született életerő ül.
Reménytől csillog az íriszem mint gyémánt,
testem körül láng izzik, fejemen fénypánt,
magányos éj van, s mégis veled a pillanat,
fentről égi jel, átjár a boldogság fuvallat.
2021 01.09 Somogyzsitfa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése