Sorsom a keresztem..

Ács Nagy Éva

Sorsom a keresztem...

Régóta cipelem sorsom nehéz keresztjét,
a vihar milljó köveket gördített elém,
s e kövekkel telített már a hátizsákom,
mely most mázsás teherként libben a vállamon.

Hiszékeny balga én, olyan sokszor elestem,
mert voltam egypárszor lent az iszapos mélyen,
de akkor is megláttam az eljövendő fényt,
hitem nem adtam fel, vágytam a tünde reményt.

Ötvenhat nyár,és pontosan ugyanannyi tél,
a sorsommal lelkem, lassacskán már megbékél,
de a köveket én nem tudom összetörni,
a múltammal megkel tanulni együtt élni.

Önfeledt ifjúságom, ó boldog gyermekkor,
sötét éjjel álmodom veled, számtalanszor,
fájtam,sírtam, drága anyám jött s megvigasztalt,
édesanyámnál nem láttam még jobb őrangyalt.

Akkor nem tudtam azt még, hogy léteznek kövek,
melyet éltem végéig vállamon cipelek,
beletörődtem, sorsom úgyis megvolt írva,
mégis életemet élném újra és újra.

2020.10. 18 Somogyzsitfa