Ács Nagy Éva
Reménytelenség...
Fel-fel zokogsz magányodban,
és csak semmit ölelsz fájón.
vágyó csókkal hinted be a földet,
megrogyva temeted el a múltad.
jelenben szenved a nincstelen lét,
könnyeidet arcodon kened szét!
Csak feketében látod már a világot,
zordon felhők takarják el a fényt,
küzdesz a lét és a nemlét között,
csatát vív benned a reménytelenség,
fájdalmad az úr teljesen lelkedben,
könnyed árad, melyet a fájdalmad visz szét.
2020.05 .22 Somogyzsitfa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése