Ács Nagy Éva
Rideg valóság...
Rideg valóság...
Álmodol, hol meleg még az otthon,
de a hidegtől összekuporodsz,
fázol, álmaid szertefoszlanak,
magányosan ér az ébredő hajnal.
de a hidegtől összekuporodsz,
fázol, álmaid szertefoszlanak,
magányosan ér az ébredő hajnal.
Kezed öleli a semmit, üres a szíved,
társad magányodban a gondolat,
s a képzelet összeférceli a múltad,
remény, hogy a jövőt még elérheted.
társad magányodban a gondolat,
s a képzelet összeférceli a múltad,
remény, hogy a jövőt még elérheted.
Most kilátástalannak tűnik az út,
de te bátran nézel mindig előbbre,
ott jársz valahol, hol soha nem jártál,
s a hajnal ott már nem egyedül talál,
de te bátran nézel mindig előbbre,
ott jársz valahol, hol soha nem jártál,
s a hajnal ott már nem egyedül talál,
De felébredsz, rájössz rideg a valóság,
jelenedben, fakó lett íriszedben fény,
fájdalmas görcs járja át a tested,
összegörnyedve várod újra a fényt.
jelenedben, fakó lett íriszedben fény,
fájdalmas görcs járja át a tested,
összegörnyedve várod újra a fényt.
2019.11.27 Somogyzsitfa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése