Vica: november 2019

2019. november 28., csütörtök

Ács Nagy Éva

Cinege mese...

Szép lassan télbe fordul már az őszi táj,

egy picinyke cinege élelemre vár,

észrevesz a parkban egy elárvult padot,

kíváncsian száll oda, vajon mi lehet ott.

Aprócska gombszeme most mindent felfedez,

párszem odvas magnak röppenve örvendez,

tollászkodva teste meg-meg emelkedik,

nem nyugszik addig, míg gyomra meg nem telik.

Kis idő múlva, jóllakottan odébb száll,

fent a fák mögött készül a cinege bál,

hangos kavalkád, mely hívja a napsugarat,

kopár, gyér fák között tör magának utat.

2019.11.28 Somogyzsitfa.

Ács Nagy Éva

Álmodozás...

Álmodom, a hold lett az én vánkosom,

felettem milljó csillagok ragyognak,

talán a legszebbet kifogom magamnak,

s akkor tudom, szebb lesz a holnap.

2019.11 27 Somogyzsitfa.

Ács Nagy Éva
Rideg valóság...

Álmodol, hol meleg még az otthon,
de a hidegtől összekuporodsz,
fázol, álmaid szertefoszlanak,
magányosan ér az ébredő hajnal.

Kezed öleli a semmit, üres a szíved,
társad magányodban a gondolat,
s a képzelet összeférceli a múltad,
remény, hogy a jövőt még elérheted.

Most kilátástalannak tűnik az út,
de te bátran nézel mindig előbbre,
ott jársz valahol, hol soha nem jártál,
s a hajnal ott már nem egyedül talál,

De felébredsz, rájössz rideg a valóság,
jelenedben, fakó lett íriszedben fény,
fájdalmas görcs járja át a tested,
összegörnyedve várod újra a fényt.

2019.11.27 Somogyzsitfa.

Ács Nagy Éva

Útravaló...

Elment, hát hagyd, hogy menjen,

ne csüggedj az élet megy tovább,

ne sírd vissza az elmúlt éveket,

elment, nélküle is ember leszel.

Elment, nem is nézett vissza,

a könny szemében csak csipa,

sírni talán igazán nem is tud,

de egyszer reá is rá jár a rúd

Elment, a csend maradt utána,

lassan nem emlékszel a tegnapra,

a szél elhordja majd a maradékát,

tárt karokkal vág át a jövő kapuját.

2019.11.26 Somogyzsitfa.

Ács Nagy Éva

Fájunk...

Fájok, bírom az ő fájdalmát,

szenvedek, tudom az ő szenvedését,

könnyezem, vele folyik le  könnyem,

erős vagyok, mert erős ő is, hiszem.

2019.11 24. Somogyzsitfa.

Ács Nagy Éva

Ma még...

Ma még éltet a fény, gyermeki a lépted,

gondtalan vagy, az időt nem kell félned,

de mégis megállíthatatlan, úgy rohan,

holnap már őszbe vegyült barna hajad.

Arcod dísze,, csillogó íriszed megfakult, ,

lépted lassú, szép lassan hozzá igazolt,

amit egykor fejből tudtál valahogy feleded,

még a lépcsőzés is nehéz, oly meredek.

De a könnyed azok még mindig valódiak,

mint gyémánt szemed sarkában csillognak,

bánattól vagy boldogságtól, de vannak,

ők s az emlékek kik soha el nem hagynak.

Ma még nem gondolsz arra  holnap mi lesz,

kezed , lábad fürge, mindent gyorsan tesz,

tükörbe nézve cseppet sem keseregsz,

de az idő számadást kérve, holnapot vesz.

2019.11 23 Somogyzsitfa.

Ács Nagy Éva

Szélkisasszony...

Szélkisasszony, így hívták,

néha őrültnek nevezte a világ,

tombolt , rombolt haragból,

szénaboglyát csinált hajakból.

Szalad a réten télben, nyárban,

zengő csengő lóg a nyakában,

erdei tisztáson megpihenve,

a leveleket terelte sorrendbe.

Majd dühében fákat tekert,

mi álló volt, mindent levert,

aztán lenyugodva aludni tért,

pár hét csendje. s újra kísért.

Mert ő mindig olyan haragos,

kedve bizony nagyon harapós,

álmából felébredve úgy szalad,

elkergeti a fénylő napsugarat.

Mérge heve csíp, mint a vipera,

önmagának sincs nyugodalma,

szélkisasszony, így hívták,

tartson hát haragjától a világ.

2019-11 20 Somogyzsitfa.

Ács Nagy Éva

Hazafelé...

Hazafelé, talán valahol félúton,

vágyam felé. otthonom, te édes,

szemeim előtt Dunántúli bércek,

szinte látom, nekem integetnek...

Szép volt, jó volt idegenben,

de honvágy dobbant szívemben,

a szél az illat elmémben zakatolt,

Magyar szó, Magyar nóta,átkarolt...

Magyar vagyok én, annak is születtem,

akárhová visz a sorsom, nem feledem,

méltó szülötte vagyok, édes honomnak,

sóhajom száll, kicsinyke falumnak...

Ez az ország idegen, nem az én otthonom,

ez a föld rideg, nem itt lesz sírhantom,

mert hol a bércek égig érnek , otthon.

Balaton lebeg szemeim előtt, folyton...

Hazafelé végre, oly boldog vagyok,

vágyom reá , mit soha el nem hagyok,

mert ha meghalok akkor is itt leszek,

Magyarként, Magyar földben fekszek.

2019.11.14. Somogyzsitfa.

Ács Nagy Éva
Születésnapodra
Evokáció- József Attila. Születésnapomra.

Negyven éves lettél, semmiség,
fogadd tőlem -ezért e költeményt,
„csecse
becse.„

Ajándékom adom rímekben,
szeretet dobban szívemben,
egyet
lehet.

Negyven év ,nem tragédia,
az élet pedig nem paródia,
az ám,
babám.

Éld boldogan meg az éveidet,
ne bánd, hogy az idő elszelelt,
szerény,
legyél.

Maradj ilyen , mi most vagy,
ragyogjon neked mindig nap,
boldog,
mosoly.

Örülök, hogy vagy nekem,
áldom érte én jó Istenem,
imám,
vidám.

Köszöntelek e szép napon,
több vagy te. mint egy vagyon,
ránk,
láng.

2019 11.11 Somogyzsitfa.

Ács Nagy Éva

Elfogadás...

Kezünk remeg, szemünkben tompa fény,

s nem várjuk hogy jöjjön a fájó éj,

arcunkon milljó barázda vert éket,

de szívünkben még szeretet éltet,

várjuk hogy az ajtó nyíljon ki végre,

hazatérjen még a szemünk fénye,,

öleljen magához kiért kezünk dolgozott,

kiért a fiatalság mindent odaadott,

legyen velünk, legyen bennünk béke,

s tényleg ha hisszük, visszatér zugunk éke,

drága kincs ő nekünk így éltünk delén,

ragyogó gyémánt ő vénségünk egén.

s ha velünk van, nem fáj az elmúlás,

nem irritál testünkben a hanyatlás,

kezünket ha fogják, bátrak leszünk,

de titokban azért könnyeket ejtünk,

elfogadni nehéz, hogy nem lehetünk velük,

de az idő cudar, ha menni kell, hát megyünk.

2019.11.03 Somogyzsitfa.