Ács Nagy Éva
Gömbbe zárnám én...
Egy bizonyos, hogy burokban születtem,
vágytam a szép megálmodott világra,
de csak ármány, szenny került utamba.
A szépség, jóság néha ugyan létezik,
de utána mindig közöny keletkezik.
Szennyezzük az éltető levegőt,
s várjuk tátott szájjal a jobb időt.
De ha kivágjuk az erdőkben fát,
leromboljuk az álom hazát,
akkor mitől lesz jobb világ?
Ha nem érdekel senkit a másik sorsa,
hogy vágyhatunk mi halandók jobbra?
Miért van az egyik ember szegény,
épphogy csak minden napot megél.
Pedig kenyeret sem tud miből venni,
s a húst sokuk hallomásból ismeri.
Miért van, hogy van aki nagyzol,
és minden jobból neki jut, habzsol.
Másik gürcölhet,de nem halad előbbre,
nyomorult, szegény marad tán örökre.
Ezért hatalmas üveggömbbe szeretném
zárni a világ fájdalmas részét,
odahívni a föld összes szegény népét.
Ott nem lesz gazdaság, nincs veszekedés,
csak nyugalom, kacagás, örök béke,
s mindenki szájában kenyér lesz végre.
Asztalon lesz hús, mely nem csak vágyakozás,
lesz szeretet s nem csak éber álmodozás.
A külvilág megszűnik, többé nem létezik,
a mi újvilágunk a gömbben keletkezik.
2012, Július, 31 Somogyzsitfa.
