FÉNY NÉLKÜL
SZONETT CLVII. 157.
Írtta.Ács Nagy Éva
Forrongó volt nekem az idei tél,
Mert hittem benned, elhintetted álmunk,
Meztelenre vetkőztetve le vágyunk,
Adtam magamból elevent, s elmentél.
Azóta vergődök magam ágyamon,
Álmomon átjár a cúg, süvít a szél,
Kihasználtál, azt halálra ítéltél,
A könnyem mint lúg, pereg le arcomon.
Cserbenhagytál te,eldobtál mint cédát,
Hazug szavak, dobtad elém, mint tréfát,
Fájok, hallod az éjben, üvöltök én!
Megrogyaszt, átjárja testem fájdalom,
Hallom a misét, értem szól gyászdalom,
Viaszfehér arcomon, nem éled fény.
20018.09 .02.Somogyzsitfa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése