Vén apóka hátára kapta kaszáját,
vállára vette kopott tarisznyáját,
Elindult az úton, szép lassan előre,
ment a rétre, üdén zöldellő mezőre.
Kasza büszkén feszített a háton,
tarisznya boldogan lengett a vállon.
Tarisznyában volt karéj kenyér és hagyma,
ez lesz ma ebédre a betevő falatja.
Patak partjánál szegény kicsit eltévedt,
elcsábította egy hang ,egy édes ének.
Tündérek daloltak ott, kik táncba hívták,
szép bájos szavakkal elcsábították.
Körbefogták szorosan az ijedt apókát,
hátáról eldobták kedves kaszáját.
Minek ez,nem kell ide többé kasza,
nem kell már elemózsiás tarisznya!
Földöntúli étek került az asztalra,
apóka csak ámult, de két kézzel falta.
Táncoltak, énekeltek,vigadoztak,
apókával kézen fogva mulatoztak.
Kérlelték..maradj itt apóka velünk,
táncolunk most,itt minden bút feledünk!
De akkor egy hang legbelül megszólalt,
anyóka volt, kérdezte ,,kedves hol vagy?
Apóka akkor hirtelen felébredt,
hiába marasztalták a tündérek.
Vár engem a zöld mező, fenyves az erdő,
vár a tisztás, a patak,vár a dombtető.
Várnak, nekem szól a kismadár dala,
hiányzik anyókám kedves mosolya!
Vár kicsi kis kunyhóm ,vár Bodri kutyám,
az asztalon is már szerény vacsorám!
Lehet megint, hogy csak kenyér, s hagyma,
de a drága anyókám szívből adja!
A kályhám melege, kedvenc ruhám,
a sarokban otthon fényes puskám.
Itt veletek én most nem maradhatok,
róluk itt én nem gondoskodhatok.
Felvette hátára, feledet kaszáját,
vállára akasztotta a tarisznyáját.
Elindult, boldogan nevetve előre,
szinte szaladt, repült, ki a mezőre!
Pedig várta ott réten a sok munka,
otthon meg öreg mosolygós anyóka.
Örömmel, vígan szaladt hát eléje,
asztalon készen volt már estebédje.
Megette jóízűn a szerény vacsorát,
utána kézen fogta, ölelte anyókát.
Veled maradok én anyókám kedves,
csak fogd mindig a kezem, el ne ereszd.
Tündérek többé hiába hívnak táncba,
te vagy örökké az én szívem vágya!
