Ács Nagy Éva
Szellemként lebegve
Szellemként lebegve
Mikor az éj koromsötét, én félek,
olyankor testemből kiszáll a lélek,
ijesztő, szörnyű démonná válok,
szellemként éjben kóborolva járok.
olyankor testemből kiszáll a lélek,
ijesztő, szörnyű démonná válok,
szellemként éjben kóborolva járok.
Árnyként uralva a sejtelmes végtelent,
magamba szívva a komor fénytelent,
üvöltve rémisztve az embereket,
keltve fel a szunnyadó félelmeket.
magamba szívva a komor fénytelent,
üvöltve rémisztve az embereket,
keltve fel a szunnyadó félelmeket.
Félek esküszöm, félek még magamtól,
rettegve a mindenség haragjától,
emberi, roncs testem előtte lebegve,
vértől ázottan foszlik el a semmibe.
rettegve a mindenség haragjától,
emberi, roncs testem előtte lebegve,
vértől ázottan foszlik el a semmibe.
Hinnem kéne, hogy szellemem létezik,
de ez csak bomlott elmémben keletkezik,
lebegve álmom és a valóság között,
lelkembe nyughatatlanság költözött.
de ez csak bomlott elmémben keletkezik,
lebegve álmom és a valóság között,
lelkembe nyughatatlanság költözött.
2018-07 24. Somogyzsitfa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése