Ács Nagy Éva
Télből át a tavaszba...
Zord tél volt, sűrű köd szitált lelkemben,
hó esett, magány tombolt bent szívemben,
jegesek az utak, komorság az úr,
jégvirág tövise, jaj de nagyon szúr.
Fájdalom mart, örökre arcomra fagy,
némán zokogva kereslek, merre vagy,
csontomig hatolt teljesen a hideg
nélküled létem nincs már, minden rideg.
Remény , hogy talán a közelgő tavasz,
az majd mindent nekem vissza ad, vigasz
édeni lét, illat melyet felém hoz
a kikelet, jöjj hát közel álmaimhoz.
2019.10.25 Somogyzsitfa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése