Ács Nagy Éva
Nagymamámnál jártam...
Megálltam a Marcali dombtetőn,
szemem fürgén a völgyet pásztázza,
látom magam, látom gyermekkorom helyét,
ott lent a sárga falú kicsi házat kerestem,
vágyom rá , vágyom arra, hogy újra ott legyen,
jöjjön elő megint szívemnek kedves lakója,
a nagyvilágnak legjobb nagyanyója,
lelkem lángol,nem látok mást csak semmit,
kietlen puszta tájat, a rét közepén romok,
csend van, a nénike nem vár nem tipeg többé,
réges -régen elment messzire, elhagyott,
lelkemben vihar, a hiánya űr, bennem fájdalom,
üvöltenék ,értelme nincs , ő nem jöhet többé haza,
hiába vágyom utána, a múltat megváltoztatni
nem tudnám, magányos cédrus vagyok,
fent a dombtetőn, állok bénán, lábam remeg,
a hátralévő életem nélküle kell leélnem,
de az emlék az enyém, bennem eleven még,
minden szívdobbanásom, sóhajom érte van,
szép volt, varázs, csodálatos asszony volt ő,
az én egyetlen őszhajú drága nagyanyám.
Most itt állok mint mindig,, az emlékeknek élve,
fáklyakánt éltet tovább a tőle tanult szeretet,
Marcali dombtetőről nézve, gyerek vagyok,
hiszed e, mert én még mindig, még élek hiszem.
2019.09- 18 Somogyzsitfa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése