Ács Nagy Éva
Remény óda...
Erdőben jártam, csend ölelt,
szívemet a magány lepte el,
őszben tipródtam, nyárért epedve,
utam tövisei a múltam emléke.
Mellettem kis patak csörgedez,
patak partján meghajlott fák,
hangtalan, némán kiáltanak,
s én kereslek a síró fák alatt.
Kezem a semmit érintette,
te csak az elmém szülötte voltál,
képzeletem halovány játéka,
hát játssz velem szivárványt,
hol vagy te meg én, szerelmes,
tudd, a patak partján mindig él
nekünk egy tünde álom, a remény!
2021 09.21 Somogyzsitfa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése