Ács Nagy Éva
Vajon mennyit ér az élet...
Vajon, hány ember hal még meg, hogy észhez térjünk,
hányszor kell temetni, hogy felfogjuk tét az életünk.
Vajon, hány új sírnak kell lenni még a temetőben,
hogy rájöjjünk, gyászunk, fájdalmunk leng a szélben.
Vajon mennyi könny hull, mely után fájdalom születik,
mg az ember újra megint csak magának örvendezik.
Vajon mikor lesz végre ez őrült tébolynak vége már,
csend, s rejtély, hogy mit hoz majd az eljövendő nyár.
Hány ember ölt örökre feketét,,hány ember hal meg,
mire a hurrikánként tomboló rémálomnak vége lehet.
Vajon születnek elmémben milljó gondolatok,kérdések
hogy ez itt most megtörténhetett,s önmagamnak felelek.
Tényleg ennyi lenne, mint tiszavirág a mi gyarló létezésünk,
tényleg így kell lenni, hogy ezentúl mindig rettegésben éljünk.
A félelem, hogy most meghalhatunk, fertőzi ép lelkünk,
nézd csak, diadémként ragyog a nap, türkizkék az egünk.
A nap erővel törtet elő a fekete felhők sokasága mögül.
egy kismadár valahol vígan dalol, s majd udvarunkba repül.
Úgy trillázik mintha semmi sem lett volna itt veszélyben,
mintha...mintha ... valahogy már többé nem is kérdem..
2020,04 18 SOMOGYZSITFA.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése