„TÁNCOLJON A LELKED” Szonett.CLXIII. 163

„TÁNCOLJON A LELKED”

Szonett.CLXIII. 163

Írta.Ács Nagy Éva

Cím. Hirt Éva

Csend van, csend az úr köröttem mindenütt,

pislákol a vágy, szunnyad a szerelem,

de ez a csend most nem jó, úgy szíven üt,

hályogos szemem az égre emelem.

Vágyom rá, hogy az váltson azúrkékre,

szálljon az álmom át a nagyvilágon,

elérjelek téged, a messzeségbe,

s ha így lesz, örökké neked virágzom.

Nyílni vágyom még, nem tovább hervadni

nem félni többé közelgő éjeket,

valóságban élni, nem csak áltatni,

tegyük valóvá az álomképeket.

Nincs szerelem, minden szürkébe vegyül,

rátalálok, hiszem mindig kiderül.

2020.04 28 Somogyzsitfa.

Ébredező...

Ács Nagy Éva

Ébredező...

Ébredező erdő illatát érzem,

madárfüttyel telítődik a lelkem,

fényre virrad bennem a szunnyadó lét,

üde lettem, mint a friss harmatos rét.

Méhek százai zsongnak már köröttem,

tarka pillangók szállnak fel mögöttem,

tavaszra ébred bennem szürkés éltem,

velük dobbanhat meg újra vén szívem.

A tisztáson patakocska csörgedez,

fák gyér ágai rügyezni kezdenek

tündevirág nyílik a patak partján,

s betekintek a kikelet ablakán.

2020.04. 26 Somogyzsitfa.

Megtalállak...

Ács Nagy Éva
Megtalállak...

Sodor az élet, rohanok a sebes árral,
rábízva magam, ott valahol megtalállak,
s akkor új erővel dobban haldokló szívem,
hűs forrás, mégis ereimben forr a vérem.

Odaérve átölellek, már nem fáj semmi,
két karodban tudok igazán boldog lenni,
szívem, szíveddel majd egy ütemre megdobban,
mondd nekem, szerethetlek e még ennél jobban?

2020.04 19 Somogyzsitfa.

Vajon mennyit ér az élet...

Ács Nagy Éva

Vajon mennyit ér az élet...

Vajon, hány ember hal még meg, hogy észhez térjünk,

hányszor kell temetni, hogy felfogjuk tét az életünk.

Vajon, hány új sírnak kell lenni még a temetőben,

hogy rájöjjünk, gyászunk, fájdalmunk leng a szélben.

Vajon mennyi könny hull, mely után fájdalom születik,

mg az ember újra megint csak magának örvendezik.

Vajon mikor lesz végre ez őrült tébolynak vége már,

csend, s rejtély, hogy mit hoz majd az eljövendő nyár.

Hány ember ölt örökre feketét,,hány ember hal meg,

mire a hurrikánként tomboló rémálomnak vége lehet.

Vajon születnek elmémben milljó gondolatok,kérdések

hogy ez itt most megtörténhetett,s önmagamnak felelek.

Tényleg ennyi lenne, mint tiszavirág a mi gyarló létezésünk,

tényleg így kell lenni, hogy ezentúl mindig rettegésben éljünk.

A félelem, hogy most meghalhatunk, fertőzi ép lelkünk,

nézd csak, diadémként ragyog a nap, türkizkék az egünk.

A nap erővel törtet elő a fekete felhők sokasága mögül.

egy kismadár valahol vígan dalol, s majd udvarunkba repül.

Úgy trillázik mintha semmi sem lett volna itt veszélyben,

mintha...mintha ... valahogy már többé nem is kérdem..

2020,04 18 SOMOGYZSITFA.

Két asszony

Ács Nagy Éva

Két asszony...

Két asszony volt létem meghatározója,

két asszony volt nékem, ki mindenét adta.

Egyiktől kaptam meg a másikat nekem,

s ő a másik adta általa az én életem.

Az egyiket már nem, de a másikat ölelem,

az egyik kedves angyal lett a mennyben.

Fentről vigyáz jól tudom reám, óvja léptem,

drága nagymamán ő a minden kincsem.

A másik pedig itt a földön vigyázza álmom,

az édesanyám, ő a ragyogó gyémántom.

Mindent úgy csinálok ahogy tőlük tanultam,

s hibáimból mindig csak felállva okultam.

Két asszony volt , ki nékem a világot adta,

két asszony , ki szeretetét tőlem nem sajnálta.

Két asszony volt, nagymamám és édesanyám.

két asszony, kiket bolondos szívem örökké imád.

2020.04.12 Somogyzsitfa.

Más ízű minden...

Ács Nagy Éva
Más ízű minden...

Más most ez a kikelet,
más ízű lett a napsütés,
félelmet kelt bennünk az éj,
zord halált hord felénk
a hirtelen feltámadó szél.

Hiába hívogat csápjával a határ,
most oly kietlen, üresen áll,
hiába dalol fennen, egy magas fán
édes, trillázó, tarka kismadár.

Dallama mégis vén szívembe
hatol, és az újra hevesen
zakatol, lábam lépne felé,
úgy szaladnék ki a mezőre elé..

Előre, csak mindig -mindig előre,
a hívogató, csábos kikeletbe,
egyesülnék vele, eggyé válnék,
naplányaként vad táncot járnék.

2020 04 10. Somogyzsitfa..

Röppenő...

Ács Nagy Éva

Röppenő...

Már hónapok óta nincs újabb ihletem,

mintha én most százéves álmot aludnék,

elvesztem én.. a mindennapok terhében,

jól vagyok, kérdem, akkor nagyot hazudnék.

Most hát végre, mintha megint észhez térnék,

fejemben magasra repülnek a rímek.

önmagam zárkájából megszabadulnék.

és így végre újra önmagam lehetek.

S mint viharos, végtelen tenger , úgy lép ki

medréből, a gejzírként törtető gondolat,

röppen a szélben, hadd hallja meg valaki,

elmémben újra reményeket bontogat.

2020.04 09 Somogyzsitfa.