Szótlan szavak

Ács Nagy Éva

Szótlan szavak

Gyűrött a lepedőm, gyűrött a párnám,

végigforgolódott, álmatlan éjszakám.

Kezem még úgy ölelne, de nem talál,

szám cserepes, csókolna, szemem kutat,

sötétségbe ütközve nem látok kiutat.

Falak vannak, mindenhol kőkemény falak,

várom, egyszer talán csak leomlanak.

Számolok magamban, mikor lesz reggel,

mikor lesz vége, várom, lehull a lepel.

Sóhajtozva, megöl a tehetetlenség,

a tudat, nem vagy s vajon visszajössz-e még?

Ölelsz-e még engem, vagy mást keresel,

szád más ajkára forróbb csókot lehel?

Kérdések, kérdések zöme tódul elém,

vajon meghalt a nyárral minden remény?

Elvitt a sárguló ősz, a zimankós tél,

velem együtt sír most a tavaszi szél!

S a nyári záporral én is meghalok,

szavaim hozzád lesznek végleg szótlanok.