 |
VÉGTELENBE SZÁLLVA
Szonett.CLXVII. 167.
Írta.Ács Nagy Éva
Ahogy öregszem, minden az enyém,
múlt, jelen, jövendő titok, a jövő,
nem feladott, rég temetett remény,
hogy egyszer nálam majd megáll az idő.
Ifjúként annyi mindent akartam,
enyém volt az a végtelen őrület
magamat sosem be nem takartam
álmom szárnyalt, s én bolondként kergettem.
Szabadnak születve, annak vágyva,
szálltam oly büszkén, elhagyva gondokat,
de megerőltetett volt a vágta,
hozta elő az elásott csontokat.
Megpecsételt sors, veled megbékélve,
szállok csak szabadon a végtelenbe.
2021.02. 09 Somogyzsitfa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése