Ács Nagy Éva
Tünde remény...
Már nem kergetem az igaz álmokat,
mert veled együtt valahogy, elszálltak,
már elfogadtam némán a sorsomat,
légbe mennének a kimondott szavak.
Borongós ősz van, napfényes nyár helyett,
sűrű lián feszít, fonódik körém,
bősz démonok röpködnek fejem felett,
én ringatózom a képzelet ölén.
Gyászomba fojtom el, hörgő sóhajom,
nem kérdek semmit többé, értelme nincs
a miérteket válasz nélkül hagyom,
a múltam örökös érzelembilincs.
De amott a túlparton látom,fény van,
mely, csodás édeni reménnyel kecsegtet,
tündeként én, a vöröslő alkonyatban,
s e remény felemel, szinte már lebegtet.
2020.07-22 Somogyzsitfa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése