Óda a reményhez..

Ács Nagy Éva
Óda a reményhez..

Alkonyodik, s te nem vagy velem,
sötét lepelt terít reám a félelem,
a tünde álmok most tova szállnak,
búcsút intve már az éden ifjúságnak.

A parkon keresztül rémisztő a séta,
egyedül most, megtépázva én mint céda,
fázom, rettentően marja arcom a könny,
jéggé fagyott végleg minden örömöm.

Hogyan tovább nélküled, tátongó űr,
a magányos téboly maga alá gyűr,
hiénák lesik minden egyes tétova léptem,
miért hagytál el, rebegve tőled kérdem.

Minek adtad a reményt , ha el is vetted,
álnok volt szavad, s te magad is hitted,
hazug voltál, hazudtad a szerelmedet,
hitvány vagy, nem remélem kegyelmedet.

Mégis ha pirkad, új reményt hoz felém,
tudd meg, az aranylófény életet lehel belém,
simogatja, mint kedves. sápatag arcomat,
fény az élet, s ő majd újabb szerelmet ad .

2020. 07. 19 Somogyzsitfa.