Ács Nagy Éva
Csak hallgatok...
Apámnak
Nem szólt,ült némán a körtefa alatt,
kezében volt egy ócska szalmakalap.
Nézett csak csendben, nézett maga elé,
szemlesütve, fejet emelt a nap felé.
Arcán milljó barázda, a gond ekéje,
jelét a sors már jó mélyre véste.
Egyszer csak hirtelen megszólalt,
nem tudom milyen lesz a holnap.
Mondja szépen, sorolja a régi mesét,
eleveníti fel a múltat,az ő történetét.
Nem szóltam semmit, hogy már tudom,
nyugodt arccal megint, végighallgatom.
Nem könnyű volt az élet ,mi neki jutott,
szemem csillog, sírtam, hangom elcsuklott.
Ő csak mondja, mesél nekem tovább,
nem szépítve semmit mondja a sorsát.
Öröm könnyet látok csillogni a szemében,
így vagy úgy látod lányom, ezt is megértem.
Boldog, hogy mesélhet, és hogy meghallgatom,
drága apa, ezt én feledni tudd, nem fogom!
2013.06. 16 Somogyzsitfa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése