Ács Nagy Éva
Reménykedő
Feladtam önkéntes magányom,
újra lángolhat minden alvó álmom,
sutba dobtam a némán bólogató szavakat.
Útilaput kötve a hangtalanságomnak,
szállok a térben, végre megint szabadon,
ó szerelem, mámor, jöjj értem, vágyom.
Mert remeteségben nem éled fel vágy.
rabság az, mi megöl lesújt az önvád,
végre hinni, és élni szeretnék még,
az idő mint pillanat elszáll, s jön a vég.
2019. 04 23 Somogyzsitfa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése