Ács Nagy Éva
Romok fogságában...
Gondolatok egy túlélő szemszögéből...
Sötét van, semmit sem látok, mozdulni sem tudok,
Kapar a torkom, sok port nyeltem,
érzem, hogy szomjas vagyok,
mást nem, a fájdalmam nem érzem.
Nincs idő érzékem, nem tudom mióta vagyok itt lent,
néma és sötét minden. reménykedem, hogy túl élem,
de fáradt vagyok, órák telnek el vagy napok a némaságban.
Arrébb mellettem nyöszörgést hallok,
anyám az talán, vele voltam itthon, remélem ő az és él.
Várok, tehetetlen vagyok, várok mást nem tudok.
Hirtelen hangot hallok, mi ez ? nem emberi.
Kutya ugatás, megtaláltak, az ugatás egyre hangosabb,
kiáltanék de nincs erőm, valami elhagyta a torkom, én voltam az?
Igen, és újra hallok. A kutya ugat egyre vadabbul,
emberi szót hallok de nem értem, csak azt hogy keresnek.
Zaj van, hordják a törmeléket,hirtelen fényt látok és egy puha nózi hozzám ér,
S a szőrmók végig nyalogatja piszkos arcom,
kezek nyúlnak felém, emelnek!!
Kint vagyok, látok érzek, érzem a fájdalmat tehát élek!!!
S anyámat is megtalálták, él!!
Hála nektek idegenek, hála M
agyarok!
agyarok!
2023 02 19 Somogyzsitfa...
