Ács Nagy Éva
Mikulás vers újragondolva...
Ó azok az önfeledt, csodás 70 es évek,
akkor voltam én boldog apró gyermek,
anya, apa, drága nagyi, és mi testvérek,
együtt egy vidám nagycsaládot képeztek.
December lett v égre, ünnep közeleg,
várta leste együtt, felnőtt és gyermek,
jöjjön el végre a kedves, öreg télapó,
legyen fehér a határ, szaladjon a szánkó.
Mi otthon várva, izgalomtól lázban égtünk,
egész nap tettünk- vettünk, énekeltünk,
vártuk az estét, hogy jöjjön mikulás,
s mire jön ne legyen sehol sem felfordulás.
Eljött az este, ajtónkon kopogtattak,
dörmögés...jó estét a gyerekek hol vannak?
elbújva vacogtunk a gyerekszobában,
jött ő, fekete krampusza a nyomában.
Köszönt hangosan, mi pedig tőle megijedve,
kezünket szorosan fonva a másik kezébe,
kérőn nézett ő le az óriás reánk,
ki lesz az a nagyon bátor ki most elém kiáll,?
S én a szöszke, remegő, vézna kicsi leány,
majd én télapó, versem neked mondanám.
kiálltam elé bátran,, belül nagyon remegve,
halkan kezdtem versem, szinte csak lebegve,.
Mit mondtam én neki, hát a locsolóversem,
miért, pont az volt buta kis elmémben,
nézett reám nagyon, bajsza alatt nevetve,
testvéreim is néztek, kicsit meglepődve.
Szép volt kicsim, ezért tied a legszebb csomag,
de máskor MIKULÁSNAK az ő versét mondjad,
azóta gyermekkoromban hagyomány lett,
hogy tőlem nevetve locsoló verset követeltek.
Az évek, jöttek messzire ,felnőtté szaladva,
mindig nevetve gondolok a régi pillanatra,
s ha eszembe jut e történet mindig nevetek,
bátor volt tőlem ,nem vitás e cselekedet.
2022. 02 26 Somogyzsitfa,
